Igen igen én is érsze vettem, hogy másképp gondolok rá.. Még mindig nem tudom kezelni a szituációt, félek, hogy túl szép hogy igaz legyen. Olyan amilyennek leírtam, olyan amilyenről mindig és beszéltem. Félek beleélni magamnak. Nem tudom mihez kezdjek vele.
Igy van. Dirket nem beszéltem senkinek róla, erőltetni meg végkép nem akartam. De nem is kell, hisz minden megy szépen magától. Ennek így kell lennie?
Nem értem miért menekülök tőle is.
Már most tud rólam mindent..
És semmi nem érdekli...
Igen már tudom miért volt ilyen ismerős, hisz ezt kerestem, kell nekem, szükségem van a gondolataira. Többször is olvastam már, és most itt van a kezemben, itt is lesz. Biztos vagyok benne.
-
Nem tudom, hogy az élettől, vagy kitől, de kellene egy pofon. Szükségem lenne rá, hogy helyre hozzam magam, hisz nevetséges amit teszek. Várom, hogy az ölembe hulljon minden amire vágyok, ami kellene. Közben meg ha történne is valami, menekülök. Félek attól, hogy megváltoznak a dolgok, esetleg én is.
Ha most is körülnéznék rendesen, és nem csak a saját érdekeimet nézném, rögtön feltűnne, hogy nem vagyok egyedül... Pedig annak érzem magam. Annak akarom magam érezni.
Nincsen másra szükségem, csak a megszokottra, elutasítok minden újjat. Rettegve menekülök, a gondolattól, hogy ezen Én magam változtassak.
Jégkirálynő mi...? Lehet, ő mondta, én nem tudom...
Lassan minden más lesz... Mások leszünk..
Elégedett vagyok. Elégedett vagyok azzal ami most van. Bármennyit nyavajgok, hogy mim nincs vagy mit nem csinálok, észre sem veszem, a jót. Nem látom, ami van. Vagy csak félek látni. nem merem magamnak bevallani, hogy így most jó, mert félek, hogy nem marad igy.
-
Mostanában minden nap alátámasztotta valaki, hogy még mindig olyan vagyok mint régen. Ez számomra tökéletes, nem is szeretnék változni. Szeretek ilyen lenni. Szeretek bunkó tapló lenni, és nem érdekel, kinek tetszik vagy nem. Az sem érdekel kit bántok meg, vagy kinek okozok fájdalmat. Felőlem bárki kiöntheti a lelkét nekem, mekkora kcsg vagyok, és miért nem tudok egy kicsit érezni. Azért nem, mert nem érdekel a kibsztt hisztitek, nem érdekelnek a problémáitok. Nekem így könnyebb. Hogy inenntől kezdve, ki hogy viszonyul hozzám az már az egyéni szoc problémája. Mindig is ilyen voltam, nem értem ez miért olyan meglepő újdonság.
Akikre nekem szükség van azok így is igénylik a társaságom. Mellesleg megjegyezném, ha ők degradálnak le a viselkedésem miatt, azt még megértem, rajtuk kivűl, belefosok a véleményetekbe.
-
És ismételten muszáj, mert ez számomra örök.
rég volt <3
-
Ez az elmúlt két nap teljesen megviselt lelkileg... Nagyon sok minden összegyűlt bennem, ami miatt kiborultam, összeestem. Megtelt a pohár, sőt még túl is csordult. Rengetet gondolkodtam a múlton, a történteken, apróságokon, olyanokon is amin nem kellett volna...
...Kicsi korom óta tudtam, hogy mi szeretnék lenni ha nagy leszek, vagy hogyan szeretnék kinézni, milyen ruhákat akarok majd hordani. Általában mindent elterveztem előre, és olyan típusu kisgyerek voltam, aki mindig bizonyítani akart. Hála a szüleimnek és családomnak, folyamatosan romlott az önbecsülésem, és már magam sem hittem abban, hogy úgy alakulhat az életem, ahogy azt én kitaláltam... Egy ideig hittem nekik, hisz ők terelgetnek a "jó" irányba elvileg, de hamar rájöttem, hogy ha magamnak bizonyítok sokkal többet ér, mint nekik. Listát írtam gondolatban, mik azok a dolgok amiket szeretnék véghezvinni. Ez a lista a mai napig létezik és büszke vagyok rá, hogy rengeteg dolgot kipipálhattam róla. Egyedül. És a legtöbbet magamnak köszönhetem. Nem érdekel ki mennyit segített, ki hogy örül vagy nem örül ennek, én magamért csináltam/csinálok mindent. Törekvő embernek tartom magam, és kurva nehéz saját magamnak megfelelnem....
..Mostanában ezek a motivációk kicsit feledésbe merültek, már nem tudom magamat bíztatni, és mások is hatással vannak rám. Elveszetnek érzem magam, nem találom a listát a fejemben, és nincs megfelelési kényszerem magamnak. Nem akarok jó lenni. Elrontottak. Elrontott egy csomo minden.
Talán egy kicsit megborult a szokásos rendszerem, és csak kell egy kis idő míg rendbe hozom magam, de most így nagyon nehéz nekem.
Ezentúl többet fogok nyavajogni itt, hisz el sem hiszem ki írt tegnap. Már azt hittem valaki baszogatni akart, de amikor megláttam a nevét majdnem leestem az ágyról, és mint valami óvodás kislány, gyomorgörccsel nyitottam meg az üzenetet. (telepátia?!)
Hiányzom neki. Hiányzik neki is minden. És bele sem merek gondolni, hogy ma pesten van, és nem találkozhatunk. Bármit megteszek azért, hogy nyáron lemenjek...
-
Egyébként, minden rendben, jó kedvem van, semmire nem tudhatnék most panaszkodni. Majd holnap pszihinéni után, na akkor...
Ó tényleg ma beszóltak a májamra, éljen. Rég hallottam ilyen frappánsmegjegyzést.
...se őt, sem magamat.
sírtam.... sírok, folyamatosan. mindjárt elmúlik, de eszembe jutott. sírok miatta, nem azért mert nekem szar, hanem mert miattam lett rossz.
megbántottam. őt is.
fáj... fáj, hogy nem tehetek semmit, messze van.
soha nem beszélek róla. magamnak sem.
hiányzik. mindig.
vele akarok lenni. ott. messze innen.
érte itt hagynék mindent,mindenkit...
Lassan telik az idő, de tényleg. Sivár kis életemben, nem is tudom miért,sőt oktalanul várom, hogy legyen változás. Felemészt a tudat, hogy tudom, még egy ideig a közelemben lesz. Mert sajnálatos módón, az én hibámból, részese lett nekem. Pedig nem akartam. Azóta küzdök, hogy lekaparjam magamról, mintha csak valami élősködő lenne. Mert az is. Számomra csak egy rohadt kis rovargeci.
-
Tegnap rengeteget gondolkodtam, hogy így akarok-e élni, hogy mik a terveim... Rájöttem, hogy nincs egyetlen olyan dolog sem, amit most másképp csinálnék. Motivációm sincs rá. Ötletem sincs a jövőre tekintően, tehát azt sem mondhatnám, hogy majd pár év múlva. Pedig valószínű, úgy lesz... egy-két év, és a fele "baráti" körömet elvesztem, elmennek, itthagynak. Lehet egy kicsit negatívan állok hozzá, de ez így van, nincs mit rajta szépíteni. Nekik megvan az álmuk, tudják merre tovább. És én? Nem én nem... Egyenlőre semmi érdekfeszítő életképet nem látok magamelőtt. Igazából én vagyok a senki. Egy Senki vagyok..
.. Őszintén? Szeretem a kis Senki jelenlegi helyzetét.
Irigy vagyok...
Irigy vagyok másokra, mert olyan könnyen megy minden, könnyen lesznek boldogok. Könnyen szeretnek, és minden olyan egyszerűnek tűnik.. Ameddig én senyvedek a saját kis elbsztt világomban, próbálom leküzdeni azokat a hibákat, amelyek a múltban ragadtak rám, másnak ez csak egy csettintés.
Nem tudom kiverni a fejemből, hogy mindig valaki hozzá vágja a fejemhez, mennyire nyomorult vagyok érzelmi szinten. Ez így van. Magamtól is félek, nem hogy az érzéseimtől. Még mindig élénken él bennem, az összes emlék, nem tudom feledni egyetlen egy pillanatát sem, emiatt vagyok ilyen. Lehetetlen belegondolnom, milyen nehéz volt idáig is eljutnom. Kurva nehéz valaki szemébe úgy belenézni, hogy százszázalékosan megbízhatok benne, pedigtudom hogy így van. Ez nekem a legszarabb. Hisz én mindent megteszek, hogy jó legyen.
Irigy vagyok mások könnyelműségére...
"- Nézze - vetem oda szegény magányos arcába - Engem ez most nem érdekel, maximum annyira, hogy szeretnék hópehely lenni, könnyedén zuhanni a gumiktól felmelegedett aszfaltra, aztán elolvadni, megszűnni, meghalni, elpusztulni, mert fáradt vagyok és nem érdekel a folytatás, mert nem tetszik ami körülvesz, a hideg magányra ítéltetés gondolata, mert nem tetszik hogy az emberek őszintétlenek és mert nincs erőm és türelmem őszinteségre tanítani őket, pláne, hogy én magam sem vagyok az, tehát az egész egy nyálbő hazugság lenne, szóval, én csak meg akarok szűnni..."
-
Úgy érzem mintha, mindez már egyszer megtörtént volna. Vagy többször. Jól érzem magam, de mégsem. Annyira szerda van, annyira érzem még a keddet. És most még el is gondolkoztam, hogy többet nem megyek. Lehet csak azért mert, félek a valóságtól, nem tudom. Hisz ez elvileg csak értem van, mégsem tudom elfogadni. Félek, hogy valaki megmondja, mi is folyik valójában, mitől kéne tartanom, mire kéne figyelnem. Valaki csak segíteni akar, és én őt is el akarom lökni, mint mindenki mást... Pedig ő lenne az egyetlen személy, akinek nem tartozok magyarázattal arról, milyen vagyok és miért....
...Igazából az egészben az a legnehezebb, hogy a hétfő estém és a kedd reggelem azzal telik el, hogy átgondolom az elmúlt hetet. Aztán ugyanaz a megszokott rend; bemegyek, váltunk egy-két jó a hajad, kérsz kávét kérdést, leülök, és ő egyből levágja milyen kedvem van. Mindig ugyanazzal a mondattal kezdem általában: -Most nincs semmi különös... utána meg azt veszem észre, hogy árad belőlem minden, és már csöngetnek is.
Most épp a lila haj a menő.
-
Nehéz összeszednem a gondolataimat, hát megint csalódtam magamban. Csalódtam mert, ismét belebeszéltem a fejembe egy olyan helyzetet, ami sosem lehetne igaz. Lehet, csak számomra nem. Nem is értem, miért akartam elrontani azt az idili állapotot amiben benne éldegélek immáron lassan három éve. Büszke lehetnék rá, hogy az a fajta lány vagyok a szemében akire bármikor számíthat. Szerinte. Szerintem nem, de ő így látja. Kicsit naívan áll hozzám még mindig.. Nagyon jól esik, hogy sokszor tudatosítja bennem; vigyáz rám... Ameddig nem tette, észre sem vettem, hogy van miért..
...Remélem ma látta a szememben, hogy félek, mert most bármikor elveszíthetem...
-
Mellesleg nagyon rég írtam Rólad. Rólad akire semmi nem vonatkozik pl. az előző bejegyzésemből. Be kell valjam, nehéz lenne nélküled. Nehéz lenne túl élni ezeket a szürke, magányos hétköznapokat. Tudom, hogy bármikor számíthatok rád, imádom, ahogy aggódsz de nem mutatod ki. Érzem, hogy ha egy kicsit is, de én is fontos vagyok neked. Vagyis remélem. Érdekel mi van veled, szeretem hallgatni ahogy mesélsz, szeretem ahogy megölelsz, és beletúrsz a hajamba, akármi történhet mégis számomra az a legfontosabb, hogy boldog legyél. Számomra Te vagy a legfontosabb..Nem tudom, hogy alakult ki ez a kötődés, ezt más nem is értheti. A saját kis világunkban élünk. És én szeretem ezt a világot. Lehet, hogy nem felhőtlen mindig a kapcsolatunk, és van hogy gyűlöllek, és te is engem, de akkor sem tudok anélkül eltölteni egy napot, hogy ne gondoljak arra, mennyire Szeretlek és fontos vagy nekem.Te vagy a legjobb barátom. Vagy valami olyasmi. ♥
Azért írtam le, mert amugy nem mondanám, de te ezt is tudod...
