Csak egy kis májbetegség...

basszusbasszusbasszus.

Tul vagyok az eddigi legdurvább éjszakámon... Sajnos már annak örültem, ha fent tudtam maradni, egyszerűen nem akartam álmodni... 

Tudom, hogy ezek nem történhetnek meg velem megint, főleg nem a tegnapi variációban. Sőt... most inkább biztonságban vagyok. tudom. Csak nem tudom magam túl tenni még mindig. Lelkileg most nem olyan tré, mint tavaly, napközben semmi jelét nem látom, csak álmomban zaklat a dolog.

Ettől eltekintve, nem vagyok szarul most, a májam is csak kicsit basztat, de az csak a stressz miatt most. Lassan megyek be, megbeszélésre, hogy mi lesz ebben az évben. Kiváncsi vagyok, nem akarok nagy kórházas beutalót kapni, nem bírnám ki, ha be kéne feküdnöm. 

- 

Egyhangúak a bejegyzéseim mostanában.(nem örülök) 

Kicsit parásan teltek a napjaim mostanában, az a baj, hogy magamat is agyon stresszelem minden hülyeséggel. Tipikusan olyan vagyok, hogy mindenben a rosszat látom, nem a jót. Pedig gondolom mindenben kéne lenni valami jónak nem?! Csak nekem valahogy nem igazán akar ez működni..

Sikerült aludnom egyszer-kétszer, bár még mindig küszködök, és már szomorú is vagyok miatta. Mellesleg meg félek az elkövetkezendő időtöl, hogy hogyan fogom megoldani, a kurva sok változást.

Jó lenne ha sikerülne, mindent leszarnom, lesz ami lesz alapon várom a következő heteket, és még ma jól érzem magam.  pontttttttttt

Tudtam, hogy nem kellett volna, azt a buzi pizsit felvennem, nevetséges, hogy ilyen paranoiás vagyok, de ez van. Ki fogom dobni esküszöm. 

Oké, hogy volt nyugodt éjszakám, de a mai nap után nem hiszem, hogy nyugodt tudnék maradni. Utálom, hogy ilyen közel van, sosem tudhatom mikor futok össze vele. Miért pont ma kellett? Buszke vagyok, hogy nem vettem tudomást róla, vagyis próbáltam, szerencsére sikerült negatív jeleket küldenem felé, nem jött oda, csak vigyorgott. Ezzel nem tudom mit kezdjek. Borzasztó volt, hogy negyven percen keresztül mögöttem ült, nagyon féltem. UTÁLOM MAGAM MIATTA.

Lassan hajat kéne festeni, hogy ezt befejezem.

amiért ilyen vagyok, mi?

Nem is hiszem el, hogyan lehetnek az emberek ennyire kapcsolatfüggők. Vagy nem is inkább ez a lényeg, én is tudok ragaszgodó lenni, de ettől függetlenül utálom az embereket, bár azért nem szeretek egyedül lenni. Ja, meg van a saját kis világom, nem igénylem az új emberek társaságát, nem is áll szándékomban más társaságot keresni. Igaz néha szar, hogy nincs körülöttem meg az a mennyiség ami egy átlag embernek adott, nem tudok aközött válogatni épp kihez vagy mihez lenne kedvem.

Tegnap mikor elvártad, hogy én is meséljek, kicsit el is szomorodtam, hogy nincs miről. Fájdalmasan hangzik, de tényleg nem történik semmi. Azt nem tagadom, hogy kicsit összeszorult a gyomrom amikor róla kellett volna beszélnem, még mindig nem tudom elhinni...

Faszomat bele az egészbe. Morci lettem, megyek aludni... mi lesz velem?

Lehet, hogy így nem fogom sokáig bírni, vagy csak valami nagyobb változás kéne, lekötnöma figyelmemet, hogy tudjak aludni. Nem érzem magam biztonságban, félek az álémoktól, pedig tudom, hogy az nema valóság. Annyira rástresszelek az egészre, hogy ha akarnék se tudnék mást álmodni. Nem tudom meddig fog tartani, de közel állok ahhoz, hogy megint nagyon fosul legyek.

Fura, hogy nem nagyon beszélek ezekről senkinek, pedig lehet könnyebb lenne. Kicsit félek mások véleményétől, hisz nem tudják min megyek keresztül, nekik egyszerű azt mondani, gondoljak másra.

Akkor is másra kellett volna gondolnom mi? Biztos akkor nem törnének rám random emlékfoszványok. 

Szar ez így.  

Szomorú vagyok, mert úgy néz ki még mindig nem tettem magam túl teljesen a történteken. Újra meg újra előjön bennem valamilyen formában, valahogy mindig eszembe jut. Másfél éve, pontosabban tél volt emlékszem és akkor is Lacházán voltam. Akkor álmodtam át újra utoljára. És most a héten. Szörnyű érzés arra kelni, hogy remegek a félelemtől, és minden olyan élethűnek tűnt. Fájt minden porcikám. Féltem.. Gyűlölöm. Ráadásul a gondolom a sokk hatására rettenes májgörcseim vannak folyamatosan..

Ezt félre téve, és egyéb apróságokat, egész jól telt a hetem, különösképp amikor sétálni voltam a dunaparton, egyedül, az olyan furán jó volt. De tényleg.

Nem lett nagy a változás, de mivel nem történt semmi drasztikus, ezért finoman fejeztem ki magam. Most elég sajátmagamnak felfogni a történteket.

Kicsit hiányzik a pszihinéni, nem is gondoltam volna, hogy ennyire fogok függeni tőle. Nem a buta tanácsai, észrevételei, bunkó beszólásai (najó talán) hiányoznak, hanem az, hogy úgy beszélhessek valakivel, aki csak ezt az oldalamat ismeri, hogy nem kell neki hazudnom, mert neki úgysem tudok, tud ő mindent..Pedig most lenne mit mondanom. Vagy kérdeznem, tudom is én, minek járok oda.

Jól telnek a napjaim most, bár érzem, hogy valami nincs rendben, megcsapott a változás szele, vagy mit szoktak mondani. Reménykedem, hogy nem lesz túl nagy. Legjobb lenne ha nem is csapkodna. 

Teljesen más minden...

Mármint a hozzáállásom. Tényleg próbálok pozitív maradni. Jó hétvégém volt, rengeteg dolog történt körülöttem, és megpróbáltam mindent a saját javamra fordítani. Tanulni mindenki hibájából. Vagy valami olyasmi. Amikor ilyen dolgok történnek a környezetemben, mindig örülök a saját hülye fejemnek, hogy "ilyen" problémáim nincsenek, magamnak köszönhetően. További okok, amiért nem szeretem az embereket. A saját tulajdonságaimat annál inkább.

Egyébként most full nyitott voltam, próbáltam nyitni mások felé, nekem is szükségem lett volna egy két új emberre. Bár úgy gondolom ez a következőkben rajtunk múlik én biztosvagyok benne, hogy szívesen folytatnám. Sok bennünk a közös már most látom, rokon lélek, társaság utáló. Talán.

Így a hétköznapok is mások, jobb kedvem van, talán Kedves Vilmos kedvét sem húzom le annyira, jól esik amikor ő is mondja, látja hogy jól érzem magam.

Leszámítva a pár rosszullétet, most jelenleg nem érdekel a májam, és nem is akarom.

Pozítivan állok a dolgokhoz, attól még, hogy nincs velem senki, én itt vagyok és tartom a lelket magamban.

Hiszek benne, hogy jobb lesz, és egyszer nem lesz semmi bajom. Bevallom, félek egy kicsit néha, van hogy ott tartok, szólok másnak is, de amíg csak én tudok róla, csak nekem fáj.

Szörnyű azt látni, hogy Édesanyám nem boldog. Tudom, hogy soha nem volt tökéletes a kapcsolatunk, sőt már nem is lehet, de attól még szeretem őt. Nem tehetek róla, hogy nem az lettem akit ő akart. Arra ott a nővérem. Tehát nem szeretnék még jobban belerondítani az életébe azzal, hogy magamra hívom a figyelmet. Úgy érzem innen már egyedül is menni fog, ha kell egyedül megyek kórházba, de akkor sem hárítom ezt a családomra.

Fontosabb az, hogy a nővérem dolgozzon, szeressék mindenhol és mindene meglegyen, tökéletes legyen.

Én meg majd meggyógyítom magam. 

Nem véletlen kép, direkt kerestem meg, mert a mai nap után róla is akartam írni. Rohadt jól esik, hogy mindig mellettem van és tudom, hogy én is fontos vagyok neki. Ő az egyetlen akia szemembe mondja. Tudom, hogy nem mindig vagyok vele a legkedvesebb, és nem ezt érdemli,de.. Ő a legjobbat érdemli, remélem meg is kapja, nála jobb embert nem ismerek.

-

Nem mondom, hogy ma is rossz kedvem lenne, sőt felettéb jó, végre tettem is valamit érte. Gyorsan telik az idő, azt hittem szarabb lesz. Jó belegondolni, hogy minden nap lesz valami.

Mellesleg jó érzés volt vele lenni megint, kicsit úgy éreztem másnak is lehetek fontos.Ajj...

...Mit kezdjek vele? Sose fogom megérteni...