Csak egy kis májbetegség...

Mivel a blogol.hu megszűnik, és ez egy rakás fos, átköltöztem a blogspotos blogomra.

http://invisibleluis.blogspot.hu/

puszinyuszi

Egy jó medúza, szeptum helyett?:D vagy is..? öö ja

-

Szóval, az a helyzet, hogy írnék én minden nap. De mindig ugyanazt írnám, hogy szar meg fos minden. Ilyenkor is próbálom összeszedni a jó pillanatokat, hogy azért valami pozitívat is mondjak...

Megint voltam schwarzkopfba dolgozni, bár most nem akartam, de fizettek rendesen, így mostmár mindkét oldalon fel vagyok nyírva, és lila a hajam. Tetszik, de úgyis visszanövesztem a másik oldalam. Ez így nem én vagyok..:D De legalább meg lesz az új tetkó, meg a cipőcském. Ha megjönne már a fizuka.

Na ez eddig jó volt.(ennyi?!) De most jöjjön a csupa negatívum.

Egész héten rettenetesen szarul voltam...Mondtam pár embernek, köztük anyámnak is, de csak megjegyzésként, hogy jobban fáj a májam, de nem mentem bele mélyebben. Elkönyveltem annak, hogy sok volt a meló hétvégén, tiszta stressz minden, aztán nem tudok pihenni. Aztán jöttek azok a napok, hogy hazaértem elaludtam-éjszaka keltem, de ez sem érdekelt nagyon, szokásos. Ennek örömére csütörtökön történt egy olyan, amitől rettenetesen megijedtem, nem tudtam felállni, remegtek a kezeim, lábaim. Tényleg be voltam szarva, már mentőt akartak már hívni, meg elvinni ide-oda, de annyira nem érdekelt még így se, volt nekem ezer más dolgom aznap, úgyhogy megvártam míg elmlúlik és bent maradtam. Bár beláttam, hogy pihennem kell, vagy rosszabb lesz, így másnap már aludni akartam, de persze egy rohadt egér nem hagyott békén, a kanapén kelett aludnom, ami nem épp álmaim helye. Undorító... Tehát ezen a hétvégén sem lett jobb az állapotom, mert nem tudtam itthon lenni a köcsög egér miatt, így nem is tudtam rendesen pihenni. Kurva jó, félek mi lesz jövőhéten, hogy fogom bírni, remélem nem lesz semmi baj.

Emelett, most kezdek megint egy kicsit összedőlni lelkileg, de még megpróbálom magamban egy kicsit rendbe rakni a dolgokat mielőtt bármit is írnék, mert félek, hogy meggondolatlanul írnék bármit is... A lényeg, hogy megint kezdek rettegni attól, hogy egyedül maradok, pedig most kurva nagy szükségem lenne valakire. Félek, hogy ez most tényleg nem fog egyedül menni.

Kurvára próbálok megváltozni, teljesen máshogy telnek mostanában a napjaim, de egyáltalán nem vagyok boldog. Szeretnék, próbálom magam tényleg beleélni, de nem hiszem, hogy ez így normális. Nem szabadna ennyire erőltetnem. Valaki sérülni fog, és az nem én leszek... Sajnálom, hogy ilyen vagyok.

Hát már itt volt az ideje a változásnak, már muszáj volt, hisz történt egy-két dolog. Amúgy is mindenki várta. Nem tudom megtartom-e, de egy ideig pasztell lila fejjel fogok rohangálni. És tetszik is. Szeretlek Schwarzkopf ♥

-

Furcsán érzem magam. Azt kéne mondanom, hogy most jól alakul minden, megvan mindenem, nem lehet egy szavam sem. De úgy érzem, mindezt csak kényszeresen csinálom, hogy jobb legyen. Hogy elhiggyem, hogy jobb. Mert muszáj.

Tényleg boldognak érzem magam, jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, de bevallom, már most úgy érzem, sok ez nekem, nem bírom, elég volt, futnék. Szar ember vagyok. Így alszom el minden este. Sajnálom, de ez van. Undorítóan kihasználom most őt. Félek, hogy rettenetesen megfogom bántani, összefogom törni a szívét, és engem még csak nem is fog érdekelni, mert nekem most „jó”. Próbálom elhinni, hogy nekem is az, csak még nem szoktam meg. Jézusom. Tényleg undorító ember vagyok. De most boldog.

Aztán… Szerencsére tényleg minden nap elfoglalom magam, mindig csinálok valamit, vagy egyedül, vagy valakivel, szóval nincs időm agyalni. Ez pozitív. Úgy érzem sikerült egy kicsit helyre ráznom magam, bár még mindig iszonyatosan fos állapotban van a májam. Majdnem minden nap hányok, örülök, ha bennem marad valami, de úgy vettem észre most sikerült egy kicsivel többet ennem. Vagy az is lehet, hogy ezt is csak bebeszélem magamnak, ki tudja.

Szar, hogy semmi jót nem tudok írni… Nem tetszik.

-

♥

Az a jó, hogy amikor azt hiszem, változhatnak a dolgok, vagy reménykedem benne, hogy egy kicsit jobbra fordulnak, mindig rá kell jönnöm, hogy tévedek.

Így volt ez most is persze. Undorító. És a legfurcsább, hogy most mindenki viselkédésén meglepődök. Mindenki egy másik oldalát mutatja nekem. Vagy nem tudom. Én örülök neki, hogy sikerült egy kicsit Édesanyámmal megbeszélnem a mostani helyzetet, azt hiszem most fontos az ő véleménye (hűha) de hát ez az igazság, ő mondta mostanában a legértelmesébb véleményeket. De hogy apám....?! Az akiről sose gondoltam, hogy keresztbe tesz nekem, aki mindig rámhagyta mit csinálok, tudta úgy is jól döntök, most mi a fasz van vele.

Végre úgy éreztem, jobb a kedvem, mások is észrevették, napok óta hallgattam, hogy meglátszik. Mára már be is vallottam magamnak, hogy lehet ez így jó lesz, erre sikerül 10 perc alatt elrontania mindent. Ráadásul senki nem számított rá. Senki. Édesanyám sem érti mi ütött belé. Ez engem nem érdekel, az érdekel miért is kéne magyarázkodnom arról mit miért és hogyan is teszek, hisz sosem kellett. Értem én, hogy aggódik, de ez az én életem, úgy sem fog érdekelni mit mond, hisz eddig sem befolyásoltak semmiben. De azért köszönöm, hogy mindent elrontott, most annyira sem tudom, hogyan hozzam rendbe a dolgokat, mint eddig. Mindent elrontott. Mindent.

Nagyon nagyot csalódtam benne...

https://www.facebook.com/GaborWagnerPhotography?fref=ts

-

Tyűha.

Az elmúlt pár nap írtózatosan felforgatta a gondolataimat... Kicsit félek, mert én is szeretném ha működne a dolog, de mindig ott lesz a bizalom hiány, amit rettenetesen sajnálok, és tudom, hogy nem tudok ellene semmit tenni. Ez az én hibám. Remélem hamar, megszüljük mi legyen.

Ezzel kapcsolatban, csak annyit szeretnék még úgymond mondani, hogy én annak kurvára örülök, hogy mindenki milyen okos körülöttem, és tökjó, hogy mindenki jobban tudja én mit szeretnék, de tényleg, mert én egyáltalán....:D Nem...Komolyan! Mindenkinek megvan rólunk a véleménye, csak az a baj, hogy többnyire ők, csak a jót látják. Hiába vetek fel ellenérvet bárkinek is, úgyis én leszek a rossz, mert miért nem lehetek egyszer nyitott, vagy akármi tudom is én miket mondtak. De basszus. Én ismerem egyedül őt, én tudom milyen vele, én ismerem minden egyes apró tulajdonságát. Meglepő módon, beszéltem erről Édesanyámmal is, és ami még jobban meglepő, hogy ő mondta a legértelmesebb véleményt, támogat mindenben, ami jól esik. Egyébként tényleg...Ez miért olyan fontos mindenkinek?

Emellett, meg nyitott vagyok én mindenre, max mások felém nem(!)

Be kell hogy valljam, emiatt sokkal jobb kedvem volt a napokban, minden nap hamar eltelt, aminek a legjobban örülök. Minden nap csináltam valamit, igaz emiatt hulla vagyok, de akkor is örülök. Menni fog ez.

Nem tudom mennyire fog segíteni, hogy megint írkálok, de megpróbálom.

A pszihinénim tökre örült, hogy megint elkezdtem, azt mondta, szerinte jót fog tenni. Én nem tudom. Ezeket a bejegyzéseket, én magamnak írom, nem érdekel ki mit gondol róla.

-

Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy ezek után már nem lehet rosszabb. Minden nap rosszabb lesz egy kicsivel..Minden nap tröténik valami olya, ami elront mindent, és már nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Ez már szánalmas. Nem tudom miért történik mindez. Fáj.

Ma pedig olyan beszélgetést folytattam Márkkal, hogy el nem tudom hinni, teljesen fölforgatott bennem mindent, nem tudom mit tegyek, emiatt megint tök bizonytalan vagyok.

Ennyi szar is csak velem történhet meg. EZ NEM NORMÁLIS: SEGÍTSÉG!

nem tudok írni még mindig....nem megy... 

Úgy érzem eljött az ideje, hogy újra írjak. Van időm, hátha segít, eddig mindig kicsit jobb volt tőle. Rengetegszer nekiálltam már, hogy írjak, de nem ment, fájt. Fáj átgondolni mindent.

Furcsa, az előbb megnéztem az utolsó bejegyzésemet. Szeptemberben írtam. Pedig akkor minden más volt, minden rendben volt körülöttem, egyszerűen csak a saját szarjaim voltak, azokat meg mindig sikerül elnyomnom magamban. Bár a hazugságokat mindig is gyűlöltem.

Sok minden történt azóta. Ha a jelenlegi helyzetemet nézzük, egy depresszióval küzdő, anorexiás, beteges picsát látok. De ne rohanjunk ennyire előre, sőt ezt persze nem gondolhattam komolyan, ez mások véleménye rólam. Bíztató, nem?!

Az elmúlt pár hónapban, rosszabbodott az állapotom, a májam ismét bedobta az unalmast, semmit nem fogad be, kihányok mindent, ami már oda vezetett, hogy semmit az égvilágon nem kívánok, undorodom mindentől. Ha valamit megkívánok, muszáj vagyok megcsinálni, megvenni, mert akkor legalább magamtól eszem. Szó szerint a túlélésért eszek, ami így durvának hangzik, de már ezt is bevallottam magamnak. Nem akarom elhinni, hogy ez történik. Sosem gondoltam, hogy belenézek a tükörben, és azért fogom sírni, mert kivannak a csontjaim. Soha nem volt bajom a testemmel, hiányoznak a domborulatok, hogy legyen mit fogni rajtam. Szeretnék megint normálisan kinézni. Szeretném, ha az emberektől nem azt hallgatnám, hogy úristen, hogy nézek ki, mikor ettem utoljára, kezdjek magammal valamit, ezt így nem lehet. Szeretném, hogy valaki segítsen, támaszt nyújtson és bíztasson, hogy minden rendben lesz, megfogok gyógyulni, mert magamat már nem tudom meggyőzni…

Ez sajnos nem az egyetlen „problémám”. Kezdek rájönni, hogy minden széthullik körülöttem, akármit teszek ellene. Tipikus eset, úgy éreztem most minden tökéletes, minden jól megy, végzek a sulival, elköltözhetek itthonról, jobban leszek. Aztán persze minden a másik irányba indult. Rendesen érzem magamon, hogy szenvedek. Szenvedek, mert nem akarom, küzdök minden ellen, kaparok a céljaimért, csakhogy már sajnos nem bírom fizikailag. Főleg, hogy most minden szart elkapok, folyton beteg vagyok. Nem így ismerem magam. Gyenge vagyok mindenhez, de én még mindig elhiszem, hogy jobb lesz.

Eddig is sokat voltam egyedül, sőt igazából mindig is magamra számíthattam mindenben. Bár mostanában, úgy érzem, Édesanyámmal jobban kijövök. Több időt töltök (vagyis inkább szeretnék) bátyámmal, és barátnőjével, mert nem bírom elviselni az itthoni levegőt, és szükségem van társaságra. És a legjobban annak örülk, hogy újra találkozgatok a nagybátyámmal, akit évek óta nem láttam, a saját hibámból. Próbálom magam lekötni, programokat csinálni, eljárni itthonról, emberekkel lenni, mert leírhatatlanul magányosnak érzem magam, ami tőlem elég fura, bár tudom, ez átmeneti, mint ez az időszak.

Hozzá kell tennem mindehhez, hogy egyetlen ember van, aki mindvégig itt volt velem, Kedves Vilmos, nélküle már a föld alatt lennék. Habár, mostanában megváltoztak a dolgok, és be kell, hogy valljam, rettegek a további változásoktól. A legjobban rá van szükségem, bármi is történjen, nekem ő lesz a legfontosabb. Szükségem van a segítségére, különben összefogok törni, bárhogy is küzdök ellene.

Még mindig nem tudom felfogni, miért történik mindez, utálom az ilyen időszakokat, nem szeretek boldogtalan lenni, nem áll szándékomban így maradni, ki akarok belőle jönni, és ezért mindent meg fogok tenni, akár egyedül akár nem.

Egyszeruen nem birom... ez most elegge elfuseralt bejegyzes lesz, nem kotelezo elolvasni, de muszaj kicsit nyavajognom..

Nem birom elviselni mar a kornyezetem, nem tudok ugy felkelni ,hogy kedvem legyen kimenni az utcara. Mar a gondolattol is rosszul vagyok, hogy emberekkel kelljen lennem..

Nem birom elviselni a hazugsagokat amekiet a fejemhez vagnak. Nem tudom felfogni, hogy nezhetnek ennyire hulyenek az emberek. A legaljasabb dolognak tartom,gyulolom a hazugsagokat, a hazug embereket.

Faj, hogy mindent megprobalok megtenni, hogy jobb legyen, de minden csak rosszabb lesz.

Faj,hogy ez tortenik... 

Az elmúlt pár napom az elvártnál is jobb volt, jó kedvem volt egésznap, csupa meglepetés ért folyamatosan. Úgy érzem kicsit megváltozott a felfogásom. Mindennel kapcsolatban, magammal és másokkal szemben is. Persze ez nem így hirtelen jött ez csak egy meglátás...

A legmeglepőbb dolog az volt számomra, hogy szerdán a pszihinénimnél, sokkal könyebben tudtam beszélni arróla bizonyos dologról, róla. Nem mintha annyit szoktam volna róla beszélni, de most "ment". Igaz nem végig, de nem is erőltette. Furcsa volt, hogy eleinte nem szorult görcsbe a gyomrom, nem éreztem a szorítást a nyakamon. Bár, most ahogy ezeket leírom, sajnos minden megtörténik, de ez ellen nem tudok mit tenni, nem tudom, hogy ott hogyan sikerült. Az a baj, hogy hallani akarja majd a folytatást, és én képtelen leszek elmondani. Képtelen vagyok újra felidézni, azt ami a legrosszabb rémálmom, ami nem hagy aludni. Nem tudok rá gondolni. Csak akaratlanul, véletlen. Hülyén hangzik, de magamtól soha nem tenném. Utálom őt. Gyűlölöm, a gyönyörű mosolyával együtt. (hogyan tudok ilyet írni róla?) furcsa volt, visszagondolni, az utána való időszakra is, legszívesebben pofán vágnám az akkori énem, miért kellett akkor is egyedül lennem, szólnom kelett volna, és nem őt védenem... nagyon szerettem...

Aztán, nem tudom, hogy bátorkától, a választott érzelem elnyelő tárgyamtól, vagy azért mert már kimerültem teljesen, elég jól aludtam az elmúlt pár napban, álmodni sem álmodtam semmit...Enni még nem nagyon megy, és az orvosok is baszogatnak már. utálom a májamat is.

Kedves Vilmos nélkül ez nem menne, padló alatt lennék most...

megint nincs kép de leszarom.

-

Érdekes volt ez a hét. A keddi fontosabbnak vélt bejegyzéseim, idén már szerdaik lesznek. Egyenlőre. Rohadt nehéz volt megint a pszihinénivel beszélni, rengetegszer majdnem elbőgtem magam, ez most kurva nehéz lesz ebben az időszakban. Ő is akar változtatásokat behozni, ettől meg végképp tartózkodom.

Keresnem kellene egy tárgyat amibe belerakhatom az álmaimat, rossz emlékeimet az elmúlt időről. kurvára nem találok semmit, lehet ez is az én hibám.

Megmondta ő is, hogy ez szenvedős lesz, de nem nyugtatott meg semmivel sem.

Ugyanugy fosul alszok, jönneka hülyébnél hülyébb álmok, nem tudok még mindig enni, a májam meg lassan feladja.

BASSZUS KULCS HAGYJAM MÁR ABBA