Lehet, hogy így nem fogom sokáig bírni, vagy csak valami nagyobb változás kéne, lekötnöma figyelmemet, hogy tudjak aludni. Nem érzem magam biztonságban, félek az álémoktól, pedig tudom, hogy az nema valóság. Annyira rástresszelek az egészre, hogy ha akarnék se tudnék mást álmodni. Nem tudom meddig fog tartani, de közel állok ahhoz, hogy megint nagyon fosul legyek.
Fura, hogy nem nagyon beszélek ezekről senkinek, pedig lehet könnyebb lenne. Kicsit félek mások véleményétől, hisz nem tudják min megyek keresztül, nekik egyszerű azt mondani, gondoljak másra.
Akkor is másra kellett volna gondolnom mi? Biztos akkor nem törnének rám random emlékfoszványok.
Szar ez így.
